Sárbogárdi össznépi találkozó - július 7.

2012.07.08 11:00

Ez is megvolt.. mondhatjuk kissé leégve, kissé elfáradva a tegnapi nagy dózisú hőség hatására.
Heteken keresztül figyelve az időjárás előrejelzéseket, izgulva azon "úúú, csak ezen a napon ne essen" megkaptuk, a tegnapi találkozó ismét napsütésben gazdagon (néha már túlságosan is) zajlott le. 

A találkozó egy kisebb sárbogárdi felvonulással kezdődött meg a tervezett útvonalon, menet közbeni motorbőgetéssel, de annál inkább fegyelmezetten, ahogy az elvárható volt. Az érkezés után mindenki fújt egyet, megkapta a kis papír packját matricával, szavazólappal mindent ahogy kell. A részt vevő klubtagok felvették egyenpólóikat, amik szellőzésben kevésbé, de kinézetre annál inkább megállták helyüket.

Ettünk, ittunk és elindultunk körbenézni a találkozón részt vevő járgányok közt. A megnyitóra délben került sor, ezután folyamatos programok kezdődtek a street fighter showtól az rc autó bemutatón keresztül a díjkiosztásig. Volt aki bírta szakadatlan egy fagyit nyalogatva vagy valamelyik pavilon tövében jégkását kortyolgatva, de volt aki mozgó medencében hűsülve töltötte el az időt.

A délután folyamán a találkozón jelen lévő autók sokasága bőgette fel 1 percen keresztül a motrot jobbulást kívánva Tüsinek, aki jelenleg éber kómában fekszik, bízunk benne hogy ezzel hozzájárulunk felépüléséhez! 
Gyógyulj meg Tüsi!

A tiszteletadást követően hamarosan sor került a díjkiosztásra, ahol mindenki megkapta megérdemelt jutalámát, amihez ez úton is gratulálunk!

A találkozó végére kissé foghíjasan, már csak 6 Trabant sorakozott fel a placcon egy közös fotó erejéig.
Az I. Sárbogárdi Trabant találkozón részt vevő járgányok száma 19 volt, ezzel nem döntöttünk rekordot, de valahol el kell kezdeni.
Bízunk benne hogy jövőre egy jóval nagyobb brigád jön majd össze, és hatalmas bulit csapunk mi, Trabisok és Wareszosok!

Mindent összevetve tartalmas találkozó volt, köszönet a találkozó szervezőinek a hangulatért és köszönjük a tegnap jelen lévőknek hogy eljöttek, reméljük hogy jól érezték magukat!